Csütörtökön délután elmentünk a Gabi doktornőhöz, hogy a homeopátiás gyógyszer nevét felírja, hogy meg tudjuk venni a patikában. Azonban ez a Sulfur iodatum 15 CH nincs Orosházán de még a doktornő által ajánlott szegedi patikában sem lehet jelenleg kapni. Orosházán február elejére ígérték, így egyenlőre maradnak az eddigiek. A doktornőnek mikor bementünk hozzá még elmondtam, hogy kedden és szerda reggel nagyon csúnyán köhögött Gergő. Mivel csak épp akkor reggel és utána egyáltalán nem ezért Ő sem és mi sem tudjuk megmondani mi lehetett az oka. Azt azonban mondta, hogy akkor a penészre is fogunk allergia tesztet nézni amikor majd február elsején vért vesz Gergőtől. Még mondtam Neki, hogy sokszor szokott Gergő hányni pl. a köhögési rohamok után amikor meg van fázva, illetve mióta az autóban hátul ül azóta havonta egyszer rendszeresen telihányja az autósülését és magát. Sajnos ez ellen sem tudunk mit tenni. A már tavaly beszerzett cocculine-t, szintén homeopátiás szert, ajánlotta a Gabi doktornő is. Mondta nyugodtan adhatom Neki naponta, hiszen mondtam, hogy mi minden nap kétszer reggel-este utazunk 18-20 km-t autóval. Úgy döntöttem nem adom Neki mert azért mindennap ezzel terhelni nem szeretném a szervezetét éveken keresztül, de ha hosszú útra megyünk akkor azért beadom mint tavaly is amikor vettem a nyaraláshoz. Igazándiból a neten is csak olyanokat olvastam erről az autóban való hátsó ülést nem bírókról, hogy próbáljunk meg óvatosan vezetni, nem hirtelen fékezésekkel lassítani, kerülni a kanyargós utakat. Ezeket próbálom betartani de még így is előfordul havi egyszer egy kitaccsolás. Nyáron annyival volt egyszerűbb, hogy nem sok ruha volt rajta most viszont legutóbb a téli overáljától kezdve a bodyjáig mindent át kellett rajta cserélni mivel a tea jött vissza. Legelőször és eleinte teljesen meg voltam ijedve, mostmár hozzászoktam és Gergőt is próbálom hozzászoktatni, hiszen ezzel együtt kell tudni élnie. Azonban kinőheti és a tünetek kezelhetők szintén ezzel a homeopátiával.
A 16. fogacska még mindig nem törte át Gergő ínyét, így vannak éjszakák amikor felsír álmában. Már ennek a fogacskának sincs sok híja. Olyan szépen sorakoznak a szájában a fogacskák, a doktornő is megdícsérte milyen szép fehérek.
Mostanában Gergő annyira anyás, hogy sokszor nem tudok csinálni semmit mellette. Este 5-re hazaérünk a bölcsiből és onnantól kezdve folyamatosan kéredszkedik fel a kezembe. Mintha félne hogy eltűnök. Ha csak egy pillanatra is nem lát már egyből anya, anya. A héten kétszer is előfordult, hogy sírva hagytam ott a bölcsiben mert nem akarta elengedni a nyakamat. Ma azaz szombaton is végig követett akárhova mentem. Délelőtt én mentem el a boltba kenyérért. Szerencsére nem hisztizett és mikor hazajöttem Csabi megjegyezte, hogy kellően kihasználtam a boltban töltött időt, hogy egy kicsit Gergő nélkül lehettem, hiszen öt perc a bolt oda 5 perc vissza de én fél órát voltam oda. Nagyon jó együtt lenni Gergővel és hétfőnként szinte én is sírok és sajnálom, hogy újból ott kell Gergőt hagynom a bölcsődében. Viszont néha jól esik egyedül elmenni a wc-re, már amikor hagyja és nem jön utánam. Sokszor mondom Gergőnek menj játsz apáddal, vidd mutasd meg apádnak, menj rajzoljatok, de nem csak én vagyok a jó Neki. Az ölembe fészkeli magát és örül, hogy hozzám bújhat. Így nézzük a tv-t, vagy rajzoljuk a tata autóját, merthogy állandóan tatáét kell lerajzolni. Sok pacit és vonatot is rajzoltat. Reggelente pedig hétvégén, hogy hagyjuk még apát egy kicsit tovább aludni mi úgy nézzük a mesét, hogy én felülök és Gergő a lábaimra fekszik a hátát a mellkasomnak nyomva. Betakarózunk és együtt figyeljük a rajzfilmeket. Képes reggelente így fél órán át csendben lenni. Ma a délutáni alváskor nehezen aludt el. Hiszen ilyenkor is minnél több időt szeretne velünk tölteni. Végül a mellkasomra hasalt és úgy dölt ki. Aranyos volt, hiszen csecsemőként párszor aludt ott és ma jó volt, hogy így sikerült elaludnia. Mikor a foga miatt nem tudott aludni éjszaka volt, hogy szintén így aludt el, csak így nyugodott meg.
Most néztem meg Gergő régebbi videóit és egy évvel ezelőtt tanult meg felmászni az ágyra. Azóta meg már mindenre fel tud menni. Mostmár nem féltem annyira egyedül az ágyon mert tudja, hogyan kell rajta közlekedni. Egyenlőre még a lépcsővel akadnak gondok hiszen Ő sehol sem tud gyakorolni. Most hogy mentünk a doktornőhöz, a kórházban lépcsőzhetett egy kicsit. Felfelé már nincs gond de lefelé még egyáltalán nem tudja mit is kell csinálni. Ha nem fognám a kezét arccal gurulna lefelé.
Képek ismét máskor mert nem sikerül feltölteni most sem.
Sziasztok!
VálaszTörlésSzegeny, kis Geri! Ez borzaszto lehet. amikor jöttünk ki, Bogi unta magat, en hülye meg papirt, ceruzat adtam neki, hogy rajzoljon. Ö is hanyt, es annyira megijedt, szegenykem törölgette az autosülest, meg minden. annyira sajnaltam. Biztos neket is baromi rossz lehet. Nem tudod elöre bekötni? Hatha ott jobb lenne.
puszi
SZia!
VálaszTörlésÉn szoktam előre kötni az ülést! Ezt a fajtát nem lehet? Én úgy olvastam a papírjában, hogy előre is lehet kötni. VAgy nem? Le van írva valahol?
puszi