Ma mikor mentem Gergőért a bölcsibe azzal fogadott, hogy elszakítottam és mutatta a szandálját. Most, múlthéten vittünk Neki be újat, mert a régi valóban elszakadt és szerintem már kicsi is volt Rá. Ez most nem úgy szakadt el, hogy nem hordható tovább, mert csak a díszítést, a kis macikát szakította le róla. Ha kicsit féloldalas is így de még hordható. A többi váltós cipőnek kinevezhető szandálja még nagy rá. Bár szerintem Gergő ezzel a féloldalas cipőjével is még jobban öltözött mint néhány más csoporttársa. Az egyik csoporttársa az Attila a kishugával van egy csoportban. Nem vagyok olyan kapcsolatban az anyukával, hogy felajánljam Gergő kinőtt nadrágjait a kisfiúnak mert szerintem ráférne már egy újabb ruhatár, mert szegénykének majdnem a térde alá ér a melegítőnadrágja és sajnos nem is egy. (Ez a kisfiú egy gonosz manóra szokott engem emlékeztetni. Bocsi de tényleg így van, kicsit bepúposítja a hátát és úgy fut közben kajánul vigyorog). Na mindegy, szóval továbbra sem tudom kicseréljem-e emiatt Gergő cipőjét, hogy egy kis dísz hiányzik róla.
Tegnap este olyan történt velem ami mióta együtt vagyok Csabival azt mondta nem esett meg. Vagyis ruhában, fürdés nélkül aludtam el. Ha még nem vagyok lefürödve akkor Gergőt úgy szoktam elaltatni, hogy a megágyazott ágyunkra ráterítek egy plédet, hogy ne a napközben rajtam lévő ruhával feküdjek rá a tiszta ágyneműre. Tegnap is így tettem és miután Gergő elaludt fordultam én is aludni. Valamikor Csabi megbögdösött de nem tudtam miért pedig még fel is néztem rá. Az éjszaka folyamán fázni kezdtem így az alattam lévő pléd felét magamra terítettem a másik fele maradt alattam, hogy nehogy az ágyneműn feküdjek. Így kicsit fázós maradtam mert ugye fél takaró vagyis egy vékony pléd nem volt elég. Éjfélkor keltem fel mert megfogdostam Gergőt és átnedvesítette a pisi így át is kellett öltöztetni. Ekkor tértem magamhoz és jutott el a tudatomig, hogy ruhában fürdés nélkül aludtam el. Összeszedtem magam és Gergőt is rendbetettem majd tovább aludtam ekkor már a normális takaróm alatt nem fázva. Ma este mondta Csabi hogy azért szólt, hogy menjek fürdeni és én azt válaszoltam neki, hogy jó. Tényleg nem történt még velem ilyen az elmúlt 12 évben és előtte sem emlékszem rá, hogy mikor. Ma a munkahelyemen folytatódott a pörgés és szinte úgy tűnt minden óra csak 10 percből áll. Van odabent egy óránk ami minden egészkor sípol egyet. Mintha 10 percenként sípolt volna. Ez azért volt jó mert így a 8 órás munkaidő 80 percnek tűnt. El sem hiszem, hogy már megint hétvége jön. Tőlem akár kedd is lehetne ma (csütörtök van) annyira elrepült ez a hét is. Ja és a ma reggeli hó és a nap végére összegyűlt mennyiség hihetetlenül télies. Mikor jöttünk kifelé a bölcsiből Gergő azt mondta habos, nem havas, hanem habos. Számára ezek szerint a hó hasonlít a fürdővízében lévő habra. Hazafelé először beugrottunk a postára ahol a postásnénitől kapott Gergő egy kifestőt. Szépen megköszönte Gergő. Majd itthon elmentünk boltba ahol összefutottunk egy régi ismerős anyukával akinek a kislánya most volt két éves. Azt mondta a lánya is nagyon dumál már, bizonyítván hogy Gergő is mondogatja sajtot kért a boltostól, amit valójában venni is akartunk. Kifele jövet szépen el is köszönt Gergő a boltosnéniktől. Itthon ismét segédkezett a főzésben és a kenyérgyúrásban. Az öregtésztám már most úgy megkelt, hogy nagyon remélem most tutira sikerülni fog a holnapi kenyerem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése