Csütörtökön visszament Csabi Gergővel az orvoshoz. Rendben találta és mehet majd bölcsibe. A bölcsődébe is szóltam miután megbeszéltem a Móni bébiszitterrel, hogy szerdáig hozzá viszem, hogy majd utána csütörtöktől megy csak. Pénteken azaz tegnap már a Móniéknál volt. Azt mondta napközben minden rendben volt. Nem tűnt számára sem betegnek. Bár még mindig nem eszik annyit mint szokott de ez már természetes ilyenkor mikor gyógyszert szed. Viszont eleven nagyon. Hál Istennek, hisz ez is mutatja mennyire jól van. Ma azonban kicsit ment a hasa és az enyém is. Fej fej mellett haladunk a betegségekkel. Gyorsan meggyógyultam én is csak nem tudom már megint mi ez a hasmenéses dolog. Remélem Gergő is túl lesz ezen mert akkor még csütörtökön sem vihetem a bölcsibe. És most így az autó után nem szeretném sokáig húzni a bébiszitterkedést.
Úgy érzem Gergő elkezdte az akaratát érvényesítgetni. Sokszor mintha a fülén ülne. Hiába mondom el Neki szépen 1x, 2x, sokszor, mintha nem is értené. Pedig már bebizonyította, hogy érti amit mondunk Neki mert ha van kedve nagyon segítőkész tud lenni. Mostanában azonban próbálkozik.
A beszédfejlődésében ma figyeltem meg azt, hogy a segítek szót mostmár kérdésként is (segítesz?) fel tudja tenni. Illetve ma Ő kérdezte meg tőlem, hogy Mi az?, pedig eddig csak én kérdezgettem de úgy látszik mostmár megtanulta ennek a szóösszetételnek az értelmét is, és jó helyen használta. Egyébként örülök annak, hogy Gergő teljesen érthetően beszél, szerintem más is megérti amit mond csak néha kell tolmács mert vannak kifejezések amik egyedik, és sokszor még az apja sem tudja megkülönböztetni az egyes szavakat. Ilyen pl. a kanál vagy kaja szó. Csabi sokszor azt hiszi azt mondja Gergő, hogy kaja, pedig én látom, hogy csak a kanalat szeretné elkérni. Érdekes, hogy milyen a gyermekek észjárása. Pontosabban mi az amit már ismer és mi az amit még nem de mégis szeretné mondani. Így volt ez ma mikor látott egy darut a tévében és azt mondta rá, hogy kamion. A darut még ezelőtt nem ismerte így nem is tudta, hogy létezik ez a szó, viszont úgy nézet ki mint egy nagy kamion, ezért helyettesítette ezt az általa ismert szóval. A menni kell szavakat is már sűrűn használja mikor valahova hív minket. Ma este vacsorázni akart és elkezdett kifelé tolni a szobából, közben mondta, hogy menni kell nyamika.
Hamarosan jövök majd néhány képpel is, hisz még a múlt hétvégi Mamalátogatásos képeket sem töltöttem le a fényképezőről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése