2011. máj. 10.

Fecskék

Ma reggelre megérkeztek a fecskéink. A padlásfeljáróban egyben műhelyben van nekik egy fészek vagyis már kettő. Nagyon féltem, hogy idén nem jönnek hozzánk, mert a tavalyi költés nem volt egyáltalán sikeres. Ugyanis az összes fióka elpusztult viszont előtte évben kétszer is költöttek és akkor mindegyik túlélte az akkori nyarat. Most pedig már nagyon vártam mi lesz, és ma reggel láttam amint beszált az egyik fecske. Utána amíg kint voltunk az udvaron többször láttam körözni majd berepülni. Szeretem nyaranta hallgatni amikor köröznek az udvarunkban. Vagy látni miként tanítják a szülők a csemetéiket repülni. Felülnek a vezetékre a házunk előtt az utcán és az egyik szülő lökdösi a vezetéken ülő kis fecskéit vagy nekik repülnek úgy, hogy azok kénytelenek szintén repülni.

A fiúk a kertben dolgoznak:

Ez a kép tegnap készült, ma amikor este Csabi hazaért Gergő anélkül, hogy mondtuk volna Neki mondta az apjának, hogy menjenek a kertbe tolókocsizni. Vagyis tolják együtt a kapát. Néha a babakocsira is ezt mondja mostanában. Hihetetlen a gyermeki agy miként próbálja kifejezni Magát. Ma az esti kapáláskor már a vége felé nem érdekelte úgy Gergőt és mivel a szomszédék is kint voltak a kertben így Gergő a kerítés mellett ügyködött. Hallottam amint Sári néni tanítja Gergőnek a Csiga-biga gyere ki dalocskát. Gergő már ismeri de a Sári néni hogy lekösse Gergő figyelmét és Ő is jót szórakozzon, Gergővel dudoltatta amíg Ő is kapált kint a kertjében. Szóval jól elvoltak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése