Szóval a kórházról pár szó. Múlt csütörtökről már írtam miszerint a doktornő azt mondta ha rosszabodik Gergő állapota akkor menjünk vissza és antibiotikum kell. Mivel csütörtök éjszaka végig nagyon híg volt a széklete és már vér is volt benne ami aztán reggel már odáig fajult, hogy amikor ráült a bilire abba is csöpögött ezért pénteken úgy mentünk vissza a doktornőnkhöz a kórházba, hogy az ügyeletességében még ott érjük. Ez sikerült is és amint meghallotta, hogy Gergő székletében vért is találtam és a láza 39,3 azt mondta akkor azonnal Gyulára kell menni. Nagyon megijedtem, hisz nem ezt mondta előtte nap délután. Azonnal hívtam először a főnököm, hogy nem tudok menni dolgozni mert vinnem kell Gergőt Gyulára. Majd szépen sorban felhívogattam először Csabit majd a bébiszittert, majd beszéltem a munkatársammal végül apukámmal, majd mikor már bent voltunk a kórházban anyut és nővéremet is hívtam. Orosházáról miután elmentünk Csabiért a munkahelyére hazajöttünk, hogy összepakoljunk. Ruhák, gyógyszerek, tisztálkodószerek, pelenka stb. Ezek azok melyeket az orosházi kórház nem ad itt viszont mindent kaptunk. Fél tíz körül értünk oda és Gergőt azonnal felvették (a helyét már az orosházi kórházból telefonon megkérte a doktornőnk aki a főorvossal beszélte le). Gyulán tettünk egy kőrt egyébként mire megtaláltuk a gyermekkórházat. Pénteken ahogy megérkeztünk először vért és vizeletet majd székletmintát is vettek Gergőtől és megultrahangozták a gyomrát. Végül pedig infúziót kapot. A véreredmény megérkezte után ami magas gyulladást mutatott azonnal antibiotikumot kapott. Apukámmal közben lebeszéltük, hogy eljön Csabiért és hazaviszi, közben kértem hozzon kaját mert én nem kapok csak Gergő, bár elő lehetett volna rá fizetni. Péntek éjszaka még volt láza Gergőnek 38,6 de reggelre elmúlt és szombaton már csak kisebb fosásai voltak, közben kapott hasfogót és a hasára fájdalomcsillapítót. Miután már nem volt kakis pelusa és már a hasa sem fájt és láza sem volt, onnantól kezdve Gergőt mintha kicserélték volna, vagyis visszakaptam a fiamat és ugyanolyan rosszaság lett mint volt. A kórházban minden orvosnak és nővérkének az volt a véleménye, hogy biztos nagyon huncut mert olyan a mosolya. Mindenkinek tetszett Gergő és mivel úgy tűnt semmi baja még virgonckodott is. Ez a gyulai kórház fertőző osztálya annyiból volt jobb mint az orosházi, hogy nem csak egy 30x30 cm-es üvegablak volt a kórterembe hanem mivel az egész osztály kórtermei üvegfalakkal van elválasztva ezért nem éreztük magunkat annyira egyedül. Végig átláttunk az 5 kórterembe. Gergő étvágyával és ivászatával nem volt gond. Még szombaton feljegyezték mennyit iszik, de másnap már azt mondták hogy a lőgyölős. Unalmában is ivott Gergő. A mi kórtermünkben pont nem volt tévé, de a mellettünk lévőkben mindkettőben, így Gergővel bármelyiket nézhettük bár hallani már nem mindig hallottuk, de ez Gergőt csöppet sem zavarta. Vasárnap meglátogattak bennünket nővérem, anyukám és Csabi. Nővéremék épp most voltak itthon Angliából és mondta, hogy nem gondolta, hogy még Gyulára is elfog jutni, de legalább láthattuk egymást, mégha rövid ideig is. Nagynénjétől Gergő kapott egy 50 db-os szinesceruza készletet, amivel egész jól le tudtam foglalni onnantól kezdve addig még haza nem jöhettünk. Antibiotikumot egészen keddig kapott. Hétfőn reggel az osztályos orvos azt mondta akkor lenne nyugodt hogyha a szívzörejét megnéznék szívultrahanggal, mivel mondta, hogy tudja Orosházán nincs gyermek szívultrahang. Mondtam, hogy én is akkor lennék nyugodt, mivel amióta megérkeztünk a gyulai kórházba bárki hallgatta meg Gergőt mindegyik megjegyezte. Végül kedden reggel 7-kor vizsgálták meg a szívét amire végül azt mondták legközelebb elég lesz akkor mielőtt iskolába megy. Ez jó. Kedden délelőtt jöttek meg az eredmények a széklettenyésztésről amiről kiderült, hogy minden negatív. Ennek függvényében szinte kidobtak minket a szobánkból. Az utolsó fél órát a doktornő aláírására várva már a folyosón töltöttük, hogy a szobát kitakaríthassák a takarítónők, mert a következő kis beteg már ott várt az előtérben lázasan a szobára. Mióta hazajöttünk nagyon virgonc Gergő, a széklete még nincs teljesen rendben de jól alakul. A háziorvosnak Csabi elvitte a papírt mert itthon maradt Gergővel a héten táppénzen, de a Gabikához holnap este elvisszük. Így Gergő holnap még nem a bölcsibe megy bár már engedték, hanem még a bébiszitterhez a Mónihoz fogom vinni. Aztán meg majd meglátjuk.
Mióta Gergő itthon van azóta a saját ágyában alszik. Mivel azt mondta az apja ha a kórházban tudott külön aludni akkor itthon is tudnia kell. Tud is. Nincs is semmi gond a külön ágyban való alvásával, csak én jobban szeretem mikor ott van mellettem, de majd megint a télen. Egyenlőre most nyáron nem annyira baj ha éppen nincs betakarózva éjjel. Bár most nagyon lehűlt a szobánk mióta két napja olyan az időjárás mintha ősz lenne. Az őszről jut eszembe, hogy a kis fecskéink már szállni tanulnak és csak most hogy nagyok már a kis fecskék vettük észre, hogy mindkét fészekben vannak, merthogy két fecskefészek van a műhelyünkben a gerendákra építve. Egyiket az egyik évben, másikat a következő évben építették most pedig mindkettőben laknak.
Itt tévézik Gergő. A pelenkázón állva látott át a másik kórterembe. |
A szomszéd szobában lévő kislánnyal épp csókolóztak. |
JAAAAJ! nagyon sajnálom, hogy kórházba kellett mennetek, de örülök, hogy hamar haza is engedtek, és nem lett semmi komoly baj Gergővel! Gondolom Neked még nehezebb volt, hisz széken aludtál, nem is sokat, és utána meg otthon meló, meg másnap a munkahelyen. Remélem most már elkerül Titeket a betegeskedés, és tudok a szabi alatt egy jót pihenni!
VálaszTörlésHa nem is írok, de olvasni mindig olvaslak Benneteket!
Puszi!