A héten a megfázással nem volt semmi gond. Csütörtökön a doktornéni nem talált csak az asztmájával kapcsolatosan hangot a tüdejében, így javasolta, hogy ismét használjuk akkor, ahogyan beszéltük előző nap este, a fújókáját. Ezt addig amíg köhög. A torka nem piros, az orra, kicsit ugyan, de továbbra is folyik.
Szombaton délelőtt meg volt az első Gyuri tatánál és Áginál nélkülem töltött idő. Mivel úgy jött ki, hogy bementem dolgozni Csabinak pedig már régóta le volt beszélve egy céges foci ezért megkértem Gyuri tatáékat, hogyha tudnának szombaton délelőtt vigyázni Gergőre az nagyon jó lenne. Ez volt az első alkalom. Azt mondták minden rendben volt és nincs is Vele semmi gond. Azonban ahogy fél egykor kitettük a lábunkat a lakásból Gergőnél beindult a hiszti, ugyanis azt mondta, hogy megy Ő is apával focizni. Nehezen sikerült beültetnem az autóba és rábeszélni, hogy haza kell menni a fociért majd azt fel kell fújni, és majd vissza kell még jönni Orosházára apáért, de előtte aludni kell otthon. Amikor hazaértünk nehéz volt a fociról és apáról elterelni a figyelmét, mert folyamatosan mondogatta, hogy apával megy focizni. Végül fél kettőkor elaludt de két órával később amikor felébredt még ki sem nyitotta a szemét amikor megkérdezte, hogy apa nem jött? Mondtam Neki, hogy mi megyünk érte. Onnantól kezdve ismét indult és öltözködött, fogta az autókulcsot és azonnal menni is akart. Felhívtam Csabit hol vannak már. Mivel útban voltak már hazafelé így úgy döntöttem elindulunk hiszen autót is akartam mosatni illetve azt mondtam Gergőnek majd a máltai játszótéren megvárjuk apát. A játszótérre érve már nem érdekelte Gergőt a foci, azonban egy óra múlva mégis örült amikor meglátta apát. Most voltunk először ezen a játszótéren és nem is igen sikerült felfedezni minden részét mert Gergő a homokozónál megállt és csak a vizeskútig illetve a motorokig ment el, de végül mindig a homokózóban kötött ki. Másfél órás játszóterezés után már apával kiegészülve végül hazajöttünk. Jó kis nap volt a tegnapi.
Ma délelőtt Gergő ruháit ismét átszortíroztam. Igaz még javában meleg van de én már előre pakoltam az ősziesebb ruhákat és a kinőtt nyári ruhákat, pólókat, pizsamákat, cipőket kiselejteztem. Három 30 l-es szemeteszsáknyi ruhát raktam ki a szekrénybe ami ezzel szinte meg is telt. A pelenkázón sorakozó nem rég kapott ruhákat így sikerült betennem a szekrényébe, azonban mostmár tényleg vennünk kell valamilyen sok polcos szekrényt Gergő ruháinak, mert azért még így is maradt kint a pelenkázó tetején jó pár téli kabát.
Gergő tök jól megengedi, hogy most üljek a számítógép elé. Nem akar folyamatosan itt lenni mellettem, ezáltal nem kell majd éjszaka leülnöm a gép elé hanem mostmár délután is amikor nem alszik meg tudom nézni az e-mailjeimet anélkül, hogy Ő folyamatosan a vonatokat és egyéb meséket kérje a számítógépről.
 |
Nem olyan túl régen egy szál kolbászt nyomott be némi leveskével. A leveseket egyébként mind imádja. |
 |
Cica1 (legújabb neve: Kék cica) |
 |
Cica2 (legújabb neve: Piros cica) |
 |
Itt apára vártunk egy üzletben és Gergőnek akadt egy játszópajtása is. |
 |
A máltai játszótéren Orosházán is talált Gergő magának társat. Vagy inkább itt azt mondanám Gergőt találta meg a kisfiú. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése