A tegnapi napon Gergő először buszozott életében. Sajnos én ennél az élményénél nem lehettem Vele, mivel pont azért ment busszal az apjával mert én nem tudtam hazavinni autóval. Csabi nem mondott semmi különöset, csak annyit, hogy az ölében ült végig. Viszont a mai napon ahányszor buszt láttunk mindig mondta, hogy buszoztam apával.
Ma este egy jó játékot sikerült Neki találnom. Az egyik vásárlásunk alkalmával egy ismerős gyermeknek vettünk ajándék könyvet és ha már a könyvesboltban voltunk Gergőnek is néztünk valamit. Mivel nem akartunk venni semmit onnan Neki ezért egy olcsóbb ragasztós füzetet kapott. Vagyis teli van állatokkal és van hozzá külön matrica és bele kell ragasztani a megfelelő matricát a megfelelő helyre. Ma este teliragaszgattuk a füzet minden lapját. Miután elfogyott követelte tovább mert jó játék volt számára és ekkor jutott eszembe, hogy a Tesco-ban valamelyik nap a pénztáros annak ellenére, hogy nem kértem a matricákat amiket most épp fila táskákra lehet levásárolni, ideadta és mondta majd jó lesz a kisfiúnak játszani vele. Így is lett ezért ezt előhalásztam a táskám mélyéből és megkapta Gergő. A fürdés utántól kb. fél nyolctól, lefekvésig kilencig (hiába akartam hamarabb) ragaszgattunk. Ügyesen megtalálta melyik állat hova való, de a kézügyességét, hogy miként is kell beragasztani azt még majd gyakoroljuk. Ebből a füzetből amit vettünk többféle létezik, így elhatároztam, hogy majd most ezeket fogom venni Neki fejlesztés gyanánt. Eddig sokáig nem értettem mi értelme ezeknek a matricagyűjtő füzeteknek, (bár még mindig vannak kétségeim felőle, hiszen azok nagyobb gyerekeknek vannak kitalálva).
Annyiszor van olyan, hogy amikor Gergő mond valamit átfut az agyamon, hogy majd ezt lejegyzem. Most mikor itt vagyok és írhatnám viszont nem jut eszembe semmi. Az egyetlen amit most le tudok írni az az amikor beszállunk a meleg autóba olyankor mindig azt mondja, hogy: meleg vagyok, nem pedig hogy melegem van. Már gondolkodtam olyanon, hogy egy papírra le fogom írni címszavakban mit is akarok ide feljegyezni. De úgy tűnik nem csak leírni felejtem el, hanem papírt és tollat vinni magammal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése