2011. aug. 22.

MÁSIKAT korszak

A bölcsiben a pelus nélküliség jól halad. Azt mondták az teljesen belefér ahányszor eddig bepisilt. Múlt héten egyszer, bár akkor valószínűleg rosszul adták rá a pelust alvás közben. Ma pedig azért mert nem adtak rá alváshoz, mert elfelejtették. Egyébként a délutáni alvások során sokszor száraz a pelusa és pont ma pisilt amikor nem volt rajta pelenka.
Ma reggel sírva váltunk el egymástól ugyanis történt, hogy (érezte rajtam, hogy nem szívesen válok most meg Tőle) reggel boltba akart menni. A hisztije miatt a bölcsi elöl fordultunk vissza a közeli boltba. Gyorsan bementünk és mondtam Neki, hogy vegye meg amit akar aztán megyünk. Vett két kinder pingvit és mondta az egyik anyáé. A bölcsiig Ő megette az övét. Az autóban ülve mondta, hogy anya te is egyed a csokidat. Én nem ettem meg mert ismerem már, ha két csokit vesz azt azért teszi mert kell Neki a másik. Miután kiszálltunk az autóból a bölcsi előtt, jött a hiszti, hogy hol a másik csoki. Hiába mondtam Neki, hogy azt majd a bölcsi után megkapja nem hitte el. A gondozónő úgy vette ki a kezemből, hogy már mindketten sírtunk. Az ilyesfajta hisztik, hogy a MÁSIKAT egy kicsit kiakasztó, mert most ugyan tudtam mit is szeretne és tudom, hogy Ő meg nem értette miért is nem kaphatja meg, de máskor amikor esténként nem jó neki az egyik cumisüveg és adom a MÁSIKAT, vagy nem jó az egyik tea és kéri a MÁSIKAT, vagy nem jó az egyik kisgatya mert Neki a MÁSIKAT kellene odaadnom, olyankor nem tudom miként kéne segítenem Rajta, hogy ne legyen hiszti. Ma délután mikor boltba mentünk, szintén vett csokit, ismét kettőt (az egyiket anyának), azonban kicsit arrébb meglátott egy másikat. Ismét jött a hiszti, hogy Neki az kell. Itt sikerült rábeszéléssel elérnem hogy nem csapott hisztit úgy, hogy azt mondtam akkor vesszük meg a másikat ha visszatesszük az előzőleg kiválasztottat. Így teljesen jó volt a lelkének minden.
Ritkán gépelünk együtt mert ilyenkor amikor bekapcsolom a gépet levakarhatatlan és Lala kell meg Thomas meg Roary. Dolgozni is csak este kilenc után tudok. Azonban miután hétvégén sok meló lett volna és Ő nem engedet a géphez úgy döntöttem nem Ő lesz az úr aki eldönti mikor ülhetek le a gép elé, így elkezdtem hozzászoktatni. Egy idő után úgyis unalmassá vállnak a számára a számítógép körüli érdekességek. Egyébként jó, hogy tudok úgy gépelni, hogy nem látom mit is csinálok, mert jelenleg is a képernyő előtt ugrál az ölemben. Most ment az apjához és MÁSIKAT kért. Másik mese kell Neki, két mesecsatornánk van de nem elég. Egyébként meg tudom, hogy én szoktattam rosszul, hogy nem tudok számítógépezni, ez az én hibám, de most nekem is kell helyrehoznom.
Tegnap ketchup-ot főztem (Limaránál láttam), tök jól sikerült. Mostmár tudom mit fogok kezdeni a sok-sok érett paradicsomunkkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése