2011. aug. 16.

Újra bölcsi

Ismét bölcsiben van Gergő. A héten indult és ma gondoltam bele, hogy Gergő pár nap múlva már egy éve, hogy bölcsis. Úgy tűnik nem lesz gond az ottani szobatisztasággal sem. Mikor hétfőn reggel mondtam a gondozónőnek kikerekedett szemmel aggódva nézett rám és kérdezte, hogy: "Anyuka ugye hozott több váltóruhát is?" Gondoltam én, hogy nem fog nekik egyből tetszeni a dolog mert így megszaporodik a munkájuk, de visszafelé már nem engedem a fejlődést. Vagyis ha máshol sincs rajta pelenka miért pont a bölcsiben legyen. Első nap volt egy ruhacsere amit ki is mostak és mára meg is száradt, ma viszont mikor megérkeztem Gergőért poénból megjegyeztem a gondozónő előtt, hogy: "Látom ma délután is a reggeli ruhádban vagy." Tegnap mondta a gondozónő, hogy nem volt semmi gond csak 11 körül minden gyerek nyűgösködött egy kicsit, vagy lehet, hogy a gondozóknak volt rossz visszazökkeni a három hetes szabadságból? Az óvóda igazgatónőjével mikor beszélgettem (ahova majd Gergő járni fog), Ő mondta, hogy a pedagógusoknak van a legtöbb szabadságuk és sajnálja hogy ő ez ellen nem tehet semmit.
Esténkéntre Gergő tegnap is és ma is nagyon elfáradt. Ezmiatt kicsit nyűgősebb lefekvés előtt és az sem jó ha a cumisüvegébe teát öntök de az sem ha azt kiöntöm. Próbálom csitítani a hisztijeit és mikor úgy érzi, hogy az általam felajánlott dolog jó Neki, olyankor hallom a sírásán keresztül a hangján, hogy mintha rendeződnének a fejecskéjében a gondolatok és már a következő szavakat sírás nélkül képes kimondani. De ilyenkor nagyon vigyázni kell miként is szólunk Hozzá vagy mit is teszünk mert egy Neki nem tetsző mozdulat  máris kibillentheti a pillanatnyi jóérzésből. Próbálom rávezetni a nyugtató szavaimmal arra, hogy oké hogy hisztizik de ehelyett inkább oldjuk meg a problémát, hisz az nem baj ha valamit nem tud megcsinálni és amiatt van a hiszti, hiszen megyek és segítek ha kéri. Pl. a gyurmásdoboz tetejét nem tudja levenni és ez van hogy felmérgeli. Viszont ha szólna, hogy vedd le anya nem lenne hiszti. Bár ez pont egy kisebb tipusú hiszti mert ez még sírás nélküli. Inkább a fáradság miatt szokott nem jó lenni sok dolog. Pl. ne menjek ki a szobából, nem kell kisgatya vagy nem kell pelus, nem kell póló. Egyébként meg nem mondanám azt, hogy Gergő hisztis lenne mert szerintem nem az. (Csak most a hosszú bölcsis szünet miatt ismét nagyon elfárad esténkéntre és vissza kell szoknia/vagy nekem kell visszaszoknom a bölcsis időszakhoz).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése