Nincs igazán miről írnom. Nem történik velünk semmi különös. Dolgozunk és éljük a mindennapi rutinunkat. Gergőnek és az apjának most megkezdődött a nyári szünet. Vagyis Ők ketten együtt most három hétig itthon lesznek. Én is leszek majd velük együtt egy hetet a háromból. A szünet után még visszamegy aug. 31-ig Gergő a bölcsibe majd onnan át másnap vagyis az ovi kezdő napján az oviba. Még nem kaptam semmit arról mikor lesz a szülői értekezlet, aggódok is már emiatt, hogy mikor küldik már ki a levelet. Meg izgulok is. Gergő is biztosan várja mert mikor kijövünk a bölcsiből és eljövünk az ovi mellett mindig megjegyzi nemsokára ovis leszek és jövök ide az oviba. Lassan két éve már, hogy a bölcsit elkezdtük. Hihetetlen, hogy mennyire elrepült ez az idő. Mostanában nem mértem meg Gergőt de úgy tűnik nőtt mert le tudja oltani a kamra villanykapcsolóját, amely a konyhának a falán van. Eddig széket húzott oda, ma pedig csodálkozva vettem észre mikor azt mondta majd én leoltom, hogy csak odaállt és lekapcsolta. Kíváncsi lennék a kilóira is de a mérlegünk elromlott így összevissza mutat mindent, van mikor jót van mikor nem, így pedig egy kicsit nehéz megállapítani melyik lehet a helyes érték. Valószínűleg nem tett jót még annak idején a mérlegnek, hogy Gergő földhöz vágta. Hiába csinálta meg nekünk a szomszéd azóta egyre több gond van vele. Az egyik lába is kijár amit mindig először vissza kell tenni, hogy egyáltalán mérjen valamit. Lehet, hogy ezért mér egyszer jól egyszer rosszul, mert egyszer jól egyszer meg rosszul sikerül visszatenni a helyére. A másik dolog amiből észrevettem, hogy Gergő nőhetett, hogy a wc-re is simán felült. Eddig sem sűrűn használta a szűkítőt de mostmár nem is akarja. Most mondtam Csabinak, ha már itthon vannak menjenek el a védőnőhöz megméretszkedni, de Csabit nehéz rávenni ilyesmire, így kíváncsi leszek végül elmennek-e. Bár a héten mond többször is esőt és ilyenkor biztos nem mozdulnak ki a lakásból. Gergővel mi most szombaton esőben mentünk el a boltba. Csak mi voltunk ilyen hülyék mert üres volt a bolt, ami vasárnap délelőtt nagyon furcsa mert ilyenkor mindig dugig van a helyi kisbolt. Mi Gergővel ennek ellenére nagyon élveztük. Rajta esőkabát is volt és esernyőt is hozott magával. Igaz néhány pocsolya nem kerülte ki Gergőt így hazafelé jövetben mivel az engedetlen pocsolyákat nem lehet megbüntetni ezért Gergőnek ígértem ilyesmit. Látva az erőfeszítését, hogy megpróbálja kikerülni végül megbeszéltük hazaérve, hogy azért nem lesz megbüntetve mert megpróbálta jóvátenni a tetteit, de azért ilyenkor is elszoktam neki mondani, hogy azért gondolkodjon pár percig. Ez is hatásos szokott lenni az ilyen kisebb rosszaságok ellen. Mostanában szokásává kezd válni az igazi műhiszti. Egyértelműen lehet nála hallani ha ilyen van. Egyenlőre próbálkozik, és mi is az elfojtásával.
2012. júl. 23.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Sziasztok!
VálaszTörlésOlvaslak ám benneteket, de a saját blogba sincs sok időm írni mostanában. Én is készülök a Mókus csoportra, kíváncsi leszek rá nagyon. Csak augusztus 20-tól működik rendesen az ovi, csak ezután lesz a szülői. Ne aggódj, szerintem a bölcsiben már egy csomó dolgot megszoktatok, nem lesz túl nagy a változás.
További szép nyarat!
Kedves Anyatárs!
VálaszTörlésCsoporttársak lesznek ám a gyerekeink, most már ti is gyakorolhatjátok a Mókus csoport nevét! ;) Tiszta kiscsoport lesz, tele régi kerekítősökkel. Pl. Darók Levi, Kishonti Hanna, Gyúrósi Boti is lesznek.
Puszi