Megkezdődött az ovira való felkészülés. Csütörtökön a szülői értekezlet két óra hosszás volt. Lényegében nem fog sokat változni Gergő élete a bölcsihez képest. Mondhatnánk, hogy még a hely is majdnem ugyanaz, hiszen egy a hátoldali kerítésük az épületeknek. Ami szerintem változás lesz, hogy az oviban már a bölcsihez képest tanítás folyik. Ott tudatosabban nevelik szerintem a gyerekeket. A bölcsiben az alapvető dolgokra tanítják Őket, olyanokra melyet a szülő is megtanít neki ha otthon marad vele. Az oviban pedig már elkezdődik egy az életre tudatosabban való felkészítés. Legalábbis ilyesmit is leszűrtem a szülői értekezleten.
Délután 5-kor egy közös, az igazgatónő által vezetett, szülői volt, ahol az általános dolgokat mondták el. Mióta létezik az ovi, milyen szellemben nevelik a gyerekeket, házirend és a végén néhány életképet mutattak az ovisok életéről. 6-kor mindenkinek a saját ovónénijeivel be kellett menni a csoportjuk szobáiba. Gergő a Mókus csoportban lesz és a jele ugyanaz lesz ami a bölcsiben. Vagyis vödör marad neki mert lehetett választani és mivel Gergőnek már sok mindenében benne van ez a jel így praktikussági okokból is ezt választottam. Ez úgysem kellett volna sok embernek mert nem szokványos, viszont szerintem igazán kisfiús. Almából már 3 is van, így kérték azt ha lehet már senki ne válassza. Megkaptuk a beszerzendők listáját ami nem igazán másabb mint a bölcsiben. A plusz a pizsama és a tornafelszerelés, illetve a folyékony szappan mert azt a bölcsiben a bölcsi biztosította. Illetve ami nagy változás még az az ünneplős ruha. Ezzel egy kicsit gondban is voltam. Ugyanis az ovisok nem ekkora méretűek mint Gergő így szép fekete ünneplős nadrág hozzá méretben megfelelő fehér ünneplős ing nincs 92-es méretben. Ezek 104-es mérettől indulnak. Mert egy átlagos kezdő óvodás ezek szerint azokkal a méretekkel rendelkezik. Így végül mi is ezt a 104-es méretet vettük meg. A nadrág szárát szépen fel lehet hajtani így azon nem is fog látszódni, hogy nagy rá, mert a dereka hogy gumis így az pont jó. Az ing ujját ha felhajtom azon jobban látszódik hogy még nem az Ő mérete. Amin viszont csodálkoztam, hogy a 104-es ing vállban nem is volt nagy, inkább a hossza az ami nem jó. Ezek szerint tényleg vállas mint ahogyan azt a nyaralásunk alkalmával egy anyuka jegyezte meg Gergőre. A másik dolog amit most még vettem Gergőnek kisgatyák voltak. Kis pici feneke van ezért 3 és majdnem fél éves létére másfél éves gyerekekre való kisgatyákat kapott. Váltócipőt olyat vettünk ami jó lesz tornacipőnek is így tornacipőt nem kellett vennünk. A cipő 24-es azonban ezek a számozások nagyon eltérőek ugyanis volt 27-es nyári cipője is Gergőnek. Még néhány nadrágot vettem őszre Gergőnek mert az eddigiek bokavillantósakká váltak. Pólója, pulóvere van bőven legalábbis ha nem lódul meg a növéssel.
Az egyik anyukával (lánykori neve: Szabó Judit) (Anyu: őrá biztos emlékszel) megbeszéltük, hogy nem csak mi voltunk ugyanitt óvodások hanem a gyermekeink is csoporttársak lesznek. Ha jól emlékszem neki talán kislánya van, de majd megismerik egymást a gyermekeink. A bölcsibe Gergő már csak 4 napot megy. Hétfőtől csütörtökig. Utána pénteken szóltak a bölcsiben, hogy mivel elköltözködnek, felújítás miatt fél évre, ezért csak délig lesznek nyitva augusztus 31-én. Sajnos a bébiszitterünk nem ér rá aznap így ki kellett találnom mást. A gádorosi Barbi aki eddig egyszer vigyázott Gergőre nem hívott vissza és nem is keresett, így őt mostmár teljesen el is felejthetjük, azonban sikerült utolérni a Márti bébiszittert akihez annak idején vittem Gergőt amikor még nem volt Neki munkája. Azóta a Szőlő kőrúti Lurkó Kuckóban dolgozik. Megkérdeztem Tőle ott vállalnak-e ilyet, hogy egésznapra vinném oda Gergőt. Azt mondta rendben van és nem is ijesztően drága mint ahogyan én azt gondoltam. A Móni bébiszitterünk napi 2000 Ft-ért szokta vállalni Gergőt, itt 2500 Ft egésznapra kajával együtt. Szóval Gergő ott tölti az ovis napok előtti utolsó napját. Mivel Márti ott lesz Vele ezért nem lesz idegennel, Márti pedig már ismeri Gergőt, szóval jó helyen lesz. Egy kicsit csendesebb lesz majd a megszokottnál és az oviban az első napokról is így gondolom, hogy nem lesz elemében Gergő. Megmutatja Magát, hogy milyen aranyos aztán majd ha belejön kíváncsi leszek rá mennyire fogja Magát érvényesíteni. A méretei miatt egy kicsit aggódom mert biztos nagyobb izmosabb gyerekekkel lesz körbevéve, (nem úgy mint a bölcsiben ahol saját méreteivel volt közösségben), de lehet, hogy ez majd arra ösztönzi Gergőt, hogy ne az erejével próbálkozzon, hanem az eszével. De természetesen ez még a jövő zenéje.
Most néhány kép a legutóbbi Gergő által nyaralásnak mondott kiruccanásunkról azaz Gyopárosfürdőről:
Az oviban nem kérdezted, hogy mehet-e már korábban? A rendes csoportok még ilyenkor nem működnek, de "ügyelet" van, ahol kábé egy csoportnyi gyerek van együtt. Olcsóbb is lenne, meg akkor nem kellene feleslegesen egy új helyre mennie, hanem máris elkezdene beszokni az oviba.
VálaszTörlésEgy kolléganőm kisfia is így kezdte tavaly az óvodát, azért jutott ez eszembe.
Puszi: lombos fa anyukája :))