2012. okt. 14.

Csak úgy, mert ráérek írni

Mostmár itt van az ősz és jöhetnek a lakásbani játékok. Reggel nagyon hideg volt így nem együtt mentünk a boltba csak én szaladtam (bicikliztem) el oda-vissza. Főleg, hogy Gergő hazahozott az oviból egy kis megfázást. Az orrában hallom hogy van valami de nem kell fújnia csak viszonylag ritkán. Azt mondta szombaton, hogy fáj a torka és ébredés után köhögött is. Adtam Neki stodalt és nurofent hátha kikúrálódik hétfőig. Nincs különösebb baja csak kicsit megfázott, de ha az óvónéni mehet teljesen taknyosan a gyerekek közé akkor ahhoz képest ahogyan az az óvónő megvolt fázva Gergőnek semmi baja. Nem is értem miként engedhetik be gyerekek közé. Gergő élvezi az ovit, nálunk Csabival még néha előfordul, hogy bölcsit mondunk de Ő egyből kijavít minket és mondja hogy nem is bölcsi hanem ovi. 
Valamelyik héten vettem egy háziszappant mert azt hallottam, hogy ezzel lehet jól kitisztítani a zokniból a koszt és bizony ezentúl semmilyen vanish-re vagy hasonlóra nem fogok költeni, ja és bútorápolónak is kiváló. Úgy ragyog a bútor tőle mint még ezelőtt soha. Körbe is takarítottam vele a lakást. A vizes rongyot amivel takarítottam bekentem a szappannal és úgy törölgettem, kíváncsi leszek rá, hogy meddig tart ez a tisztaság. Az ablakokat is ezzel takarítottam meg még a múlt héten. Nem fejeztem be mert maradt még ablak a lakásban de ilyen hidegben már nem is fogom befejezni, hacsaknem úgy csinálom mint máskor, hogy kívül nem takarítom le. A Berci kutyusunk és a cicusunk is már felbundázódott. Berci tiszta kövér lett ismét, a cicánknál pedig rájöttem, hogy sokat jelent a konzerv kaja, ugyanis a házikoszttól nem volt ilyen szép a szőre. De ha már az állatokról kezdtem írni gondoltam megírom, hogy Gabiéknál, unokanővéreméknél, el kellett altatni a Dani kutyusukat mert már nem bírt lábra állni sem. Volt nagy sírás mert nagyon szerették, azonban gyorsan kerestek egy másikat és egy ismét nagyra növő cane corso fekete Edi névre hallgató fajtiszta hét hetes kutyust vettek Szeghalmon a héten. Csabi azt mondta Ő sosem adna pénzt kutyára, azonban megmutattam neki nekem most milyen fajta tetszik éppen. Bercink foxi keverék és ami nekem tetszik most az is egy foxi féle pontosabban Jack Russel terrier. Kis picike, önfejű kutya de jó neveléssel mint Berci is megnevelhető. Nekem tetszik az ilyen foltos kutya mint a miénk és tetszenek a drótszőrűek és ebben a Jack Russel terrierben is van ilyen hosszabb szőrű. Nem tudom mennyi lehet egy ilyen kutya de majd utána nézek. Egyébként Berci szereti istápolgatni a társul neki felajánlott állatokat. A régi cicáinkat is nagyon szerette és szomorú volt és lefogyott amikor elpusztultak. Mikor megkapta társul a mostani cicánkat ismét élet van benne. Feleslegesen nem ugat, de mindig jelez nekünk, ami a legfontosabb. A különböző ugatásait is ismerjük már. Én azon csodálkozom hogy a cicánknak még nem születtek kölykei. Pedig már ivarérett és voltak is nálunk más macskák mert a nyáron lehetett hallani őket, de semmi. Nem bánom csak furcsállom. Egy almot szoktunk megvárni, aztán nincs menekvés ivartalanítás következik. Az anyaság minden állatot megváltoztat és szerintem ez kell. Akár nekünk embereknek. Már nem is tudom milyen volt Gergő nélkül. Nem igen emlékszem mit is csináltunk Csabival pl. vasárnap délutánonként. Arra már emlékszem, hogy mikor terhes voltam állandóan sétáltunk főként a terhességi cukrom miatt, hogy testedzésem is legyen. De nem igazán tudom mi volt azelőtt. Valamelyik nap Gergő mikor elaludt csak néztem az arcát és néztem és néztem. A pillanatnak éltem. Nem akartam otthagyni és eljönni Tőle, csak nézni akartam. Olyan nyugodtan aludt, szépen vette a levegőt és gyönyörű. Ja és csendben volt ami jól szokott esni már este fél 10-kor. Erzsike óvónénivel épp a héten beszélgettük, hogy én ehhez szoktam hozzá, hogy állandóan mondja és nem tudom milyen az amikor egy gyerek nem beszél ennyit. Azonban esténként azért szoktam várni, hogy elaludjon. Mire iskolás lesz meg kell tanulnia csendben is maradnia, de azt mondta Erzsike óvónéni ők azért vannak ott, hogy ezt megtanítsák nekik.
Idén a kertünkben nem csak az eper de a krumpli és a sütőtök belseje is szív formát termett.

1 megjegyzés:

  1. Hát, tényleg elég csúnyán köhög Panna, így nem viszem el az oviba, pedig egyébként semmi baja, ő nem is érzi betegnek magát. Zsóka sokkal vacakabbul van, ő jobban megszenvedi.
    Ügyes vagy ezzel a háziszappan-dologgal. Én meg mosódiót vettem, de még nem próbáltam ki. Pedig egyre több embertől hallom én is, hogy el kell felejteni ezeket a drága és káros tisztítószereket.
    A szív formájú zöldség-gyümölcsök nagyon jók! Hiába, fiatalság van, szerelem van! :)

    Bocs a Szilvafácskáért, most így alakult. Szilvi anyu voltam. :)

    VálaszTörlés