2012. dec. 5.

Gasztroenterológián

Tegnap megjártuk Gyulát. Gasztroenterológusnál voltunk tegnap Gergővel. Sajnos ismét megtapasztalhattuk a magyar egészségügy hol jártát. Amikor bejelentkeztünk akkor a telefonba azt mondták 8-12-ig van a rendelés és bármikor mehetünk ebben az időszakban. Az interneten mikor megnéztem hova is kell menni a rendelési időt is megtekintettem ami 8-13-ig volt. Fél 9-re értünk oda. Itt már a rendelési idő 9-14-ig volt kiírva. Ugyanoda kellett mennünk mint amikor másfél éve a fertőző osztályon voltunk. Egy épületben vannak csak ez egy alagsori részben egy keskeny folyosón. Eldugott helyen, lépcsőn le, sok-sok ember összepréselődve. Nagyon sokan voltunk és a beszélgetésekből kiderült, hogy sokan már fél 8-tól ott voltak. Mi 11-kor jutottunk be. Fél órát töltöttünk bent a rendelőben, amiből negyed óra csak úgy elment: doktornő és asszisztens hétköznapjairól való beszélgetéssel, asszisztens saját magának való vérnyomésmérésével, kajáról való beszélgetéssel miközben meg is kóstolták amit hozott nekik az egyik kolleganőjük. Szóval ezért álltak kint olyan sokan a folyosón. Egyszer mikor kiment a doktornő és visszajött mondta, hogy mintha nem is rendelne reggel óta egyre csak gyűlnek a gyerekek és szüleik. 
De a lényeg amiért mentünk: a doktornő azt mondta Gergőnek az a problémája, hogy a vékony és vastagbelében lévő jó bacilusok összekeveredtek. Mivel eddig minden eredményünk, mint lisztérzékenység, tej-tojás-szója negatív lett, ezért most egy olyan gyógyszert írt fel neki a doktornő ami majd ezeket a bacikat a helyükre rendezi. Emellett még írt fel Lactív Baby-t, immunerősítésként Béres-cseppet, és a C-vitamin napi adagját is megemelte kétszeresére Gergőnek, plusz írt fel Gergő bőrére egy testápolót mert azt mondja ez a száraz bőr is az ő diagnózisát támasztja alá és majd ha hat a gyógyszer hízni is fog Gergő és a bőre sem lesz ennyire száraz. Az IgA eredménye is azt mutatja, hogy majd ez a gyógyszer helyrehozza. Egy hónap múlva fel kell majd hívni a doktornőt, hogy javul-e a helyzet, mert ha nem, akkor írt fel refluxra egy gyógyszert amit majd csak akkor kell szedni ha ez nem hatásos mert akkor lehet, hogy tényleg nyitott a gyomorszája Gergőnek, amiért voltaképp a háziorvosunk a beutalót írta ide a gasztroenterológiára. Egy kicsit úgy érzem ismét próbálgatják a gyógyszereket, és csak találgatják mi is lehet a gond. Ugyanakkor meg nem beteg Gergő, csak kicsi, nem nagyon hízik és nem nagyon nő és néha hányt csak, szerintem már egy hónapja nem is. Vagyis most egy hónap alatt nem hiszem, hogy olyan sokat hízna, így nagy változást nem várok, viszont három hónap múlva ismét látni szeretné Gergőt a doktornő. Na annak az időpontnak már inkább változást mutatónak kellene majd lennie, ha valóban segít ez a mostani gyógyszer és egyéb cseppek. Én most úgy gondolom, vagy legalábbis nagyon bízom abban, hogy ezek a gyógyszerek jók lesznek és hatásosak.

5 megjegyzés:

  1. Huha... Hihetetlen, hogy egy probléma keresésére, vagy megtalálására, esetleg megoldására egy kicsi gyereknek ennyi gyógyszert kell bevenni...
    Remélem lesz nálatok javulás!!! Szurkolok!!

    J.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nikol vagyok és Juli (Beni anyuja) mutatta ezt a bejegyzést és ermélem nem haragszol,ha felteszek pár kérdést,érdekel ez a gastró dolog.Azt szeretném kérdezni,hogy pontosan mit csináltak a gastróenteren? Milyen vizsgálatokat?És hogy jutottatok el odáig?Mármint milyen problémátok volt,hogy oda kellett mennetek? Az én kisfiam 3,5 éves kereken 11 kiló,és nagyon nehezen hízik...Meg elég sokat betegeskedik(ovi?)Baba korában sokat hányt,nem bukott,hanem sugárban hányt,de mivel mindig picit hizott,vagy stagnált,de nem fogyott igy nem küldött sehova a dokink.Mostanában is elég gyakran hányik,elég,ha köhög,vagy beteg,ill. hisztikor mindig.Bocs,ha hosszú voltam.Köszi előre is.Remélem a kisfiadnak használnak a gyógyszerek.
    Szia!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Nikol! Először is miért haragudnék azért mert elolvasod a bejegyzést. Nem titkos a blogom az olvassa aki szeretné. Úgy vagyok vele ebből más is tanulhat illetve én is tanulok mástól akiket olvasok, főleg ha Gergővel egyidős gyermekről van szó. A gaszro-ra úgy jutottunk el, hogy viszonylag sok orvos látta Gergőt a 3,5 év alatt és mindegyik kért valamilyen vizsgálatot. Az egyik a szíve miatt (2/6-os zöreje van még mindig), a másik az asztmája miatt és mivel eddig minden eredménye negatív lett és a hányások havi rendszerességgel, illetve ahogy Te is írod szinte ugyanúgy, egyre többszöri lett, ezmiatt végül a gyermekorvosunk adott egy beutalót a gaszróra. Ott nem mondanám azt, hogy vizsgálat folyt, inkább kikérdezés a családi háttérről, a családban lévő betegségekről. Csak meghallgatta a tüdejét, megnyomkodta a hasát és megnézte a torkát. Ezen kívül ott nem csináltak Neki semmit. A régebbi orvosi papírjainkat, 3,5 év termését vittük magunkkal és azokból tájékozódott a doktornő. Volt párszor vérvétel amikről az eredményeket mindről vittem. Ezekből olvasta ki az Iga eredményt is ami túl alacsony.
    Úgy vélem teljesen hasonló cipőben járunk még ha minden gyermek más és más, mégis ahogyan leírtad ugyanazok a problémáink: nem hízik vagy nagyon nehezen, hány, köhögéstől is amikor beteg akkor mindig, az asztmája miatt amikor fullad még könnyebben kijön belőle minden. Kíváncsivá tettél a blogod iránt, nem tudom, hogy betekinthetnék-e. Nem tudom, hogy segítettem-e most neked. Talán annyit tudnék tanácsként adni, hogy a gyermekorvosotoktól ha ti is kérnétek beutalót gasztroenterológiára hátha nektek is tudnának mondani ott valamit. Sok-sok kilót kívánok Nektek. Üdv Judit

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    köszi a választ! Sajnos nekem nincs blogom,legalábbis ilyen szép rendszeres... Pontosabban a babaszobán irok néha nagy ritkán a babanaplókban,az elején többet,de aztán eltrehánykodtam. Ha mégis érdekel a "Lórika naplója egy koraszülött meséje" címen rátalálsz.Lóri a 26.héten született és elég sokat küzdött/ünk az elején vele. Most 10 hete pedig megszületett a második kisfiam szintén túl korán(a 32.héten),bár mégsem annyira mint Lórkám kicsit el vagyok havazva,de lassan belejövök :) Lóri most épp megint beteg-mandulagyuszi- és minden nap hányik :( De ma eddig még nem volt lázas-ez is valami!Mindenképp szólok majd a dokinak,h. adjon beutalót gastróra(én azt hittem rögtön gyomortükrözés meg hasonló beavatkozások,ezért tartottam eddig ettől).további szép napokat,köszi még egyszer! :)

    VálaszTörlés
  5. Szívesen Nikol, örülök ha tudtam segíteni.

    VálaszTörlés