Kedves Kata, köszönöm, hogy hiányolod a blogírásaimat. Lassan valóban beindul a veteményezős időszak. A héten rotálták fel a kertünket így mosmár csak a fizetést várjuk, hogy magokat vegyünk és indulhat is a munka utáni szórakozás. Gergő imádja ezt az időszakot, szinte látszik rajta az öröm mikor munka után ahogy hazaérünk mostmár a jó idő végett kint maradhat. Most hétvégén is itt van velünk Zsóka, ma lefoglaltam őket egy jó kis számlahordással, na ennek köszönhetően délután úgy aludtak mint a kisangyalok. Gondoltam, hogy az éjszakai alvás is kellemes legyen, délután folytattuk a számlák kihordását illetve mivel ez rövidebb kör volt mint a délelőtti ezért az udvaron való gazolással egészítettük ki a pihenésre való felkészítést. Délelőtt nem volt nekik elég a sok séta még a játszótérre is kivágyódtak, és mivel huszon akár hány fok volt kabát nélkül élveztük a napsütést. Az ebéddel nem kellett foglalkoznom, mivel a gyorsfagyasztott pizzát kellett csak bedobnom a sütőbe mikor hazaértünk. Zsóka aki nem alszik már délutánonként, hiszen ő már első osztályos ő is bizony egyből elaludt és még többet is aludt mint Gergő. Zsóka is túlmozgékony, de úgy érzem egyenlőre Gergő még mindig túl tesz rajta. Bár gondolom Zsókának a suliban meg kellett már tanulnia visszafognia magát. Nem olyan rég Zsóka ezüst érmet nyert egy gyerek birkózáson a városban rendezett egyik kupán. Óvodás kora óta jár már birkózni amolyan fejlesztésként. Ilyenkor mikor itt van nálunk, Gergő sokkal jobban eszik. A héten többször veszekedtem Gergővel mert nem hajlandó enni ha nem etetem. Képes nem vacsorázni aztán meg lefekvés előtt hisztizik amiért éhes. Pedig most próbálom magam tartani az elhatározásomhoz miszerint nem etetem. Egyen ha éhes, ha meg nem eszik éhen marad. A bajom mindezzel csak annyi, hogy izgulok emiatt az elhatározásom miatt mert amúgy is vékony és nem könnyen hízós vagyis ha nem vacsorázik természetesen megsajnálom és adok neki. Hiába próbálom tartani magam ez nem fog menni. Óvodában eszik egyedül, az autóban reggelizik és délután is eszik egyedül de mikor itthon vagyunk hétvégén és esténként olyankor elvárja, hogy etessem. Hiába ülünk le este vacsorázni az apjával valamiért mintha ő akkor éppen nem lenne éhes soha, utána meg már nem akar egyedül kiülni a konyhába. Tudom én rontottam el mert mindig megetettem. Olyan jó mikor Zsókával képes szépen kiülni az asztalhoz és túl enni Zsókát. Gergő egyébként többet eszik mint Zsóka, de valószínű többet is mozog. Míg a mai vacsora a tegnap estéről megmaradt giliszta volt addig Gergő ezt még kipótolta egy kis mai ebédről megmaradt pizzával. Ja a giliszta egyébként nálunk a milánóis tésztát jelenti. Mikor főzöm és kóstolgatom, hogy megpuhult-e már olyankor szokta Gergő mondani, hogy ő is kér olyan gilisztát. Így lett a neve ennek ez.
Az óvodai pszichológusról is hogy írjak valamit: a héten volt Gergőnél, pontosabban összesen négy gyerekkel foglalkozott egyszerre. Gergő nem nagyon tudta elmondani mit is csináltak de úgy vettem ki a szavaiból, hogy játszottak. Az óvónők nem tudtak nekem mondani semmit mivel nem is találkoztak a pszichológussal. Azt mondták az óvoda vezető hívta el a gyerekeket és mikor vége lett a külön foglalkoztatásnak a többi gyerek kint volt már az udvaron, így nem találkoztak vele. Gondoltam majd felhívom, egyébként azt is mondták még az óvónők, hogy mostantól heti egy alkalommal foglalkozni fog így külön a gyerekekkel. Igazándiból egyenlőre az a véleményem a pszichológusnak is kell munkát adni, hiszen ő maga mondta nekünk, hogy Gergővel nincs semmi baj. Na de mindegy hátrányára nem válik. Legközelebb tavaszi fotókkal jövök hamarosan, és ígérem megpróbálok többször írni.
Szia Judit! Örülök, hogy írtál. Ne aggódj, az etetésen, nálunk is az megy, hogy én etetem, meg anyósom, ha ott van Krisz. Egyébként meg az oviban eszik magától. A pszichológusról meg annyit, hogy Krisz is volt egy vizsgálaton, ami szerint kell neki külön foglalkozás, mert a rajzban pl le van maradva. Egyébként örülök is neki, mert akkor legalább egy szakember, csak vele foglalkozik. Neki azért javasolták az óvónők, mert mert a kettőjük közül az egyikkel nem beszél a mai napig, pedig ez már a második tanév az oviban. Babi óvónénit első pillanattól elfogadta, Erzsikét meg szereti, de szégyellős előtte. Nem tudok vele mit kezdeni, Ő ilyen. Van olyan ember, akit csak távolról szeret. Ha meg fejleszteni akarják, akkor csinálják. A plusz foglalkozás (én is így vagyok vele) ne árt neki.
VálaszTörlésMost egyébként lázas lett vasárnap reggelre, és ma reggel is elindult neki felfelé, de kapott nurofent, hogy mire indulunk lemenjen. Most anyósommal van. Remélem hamar túl lesz rajta.
Minden jót nektek, és várom a fotókat!
Puszi: Kata