Gergő már az első adandó alkalommal megfázott, ennek köszönhetően most 3 napig nem megy oviba. Már pénteken észrevettem, hogy Gergő valószínű megfázott de akkor még annyira nem volt észrevehető. Majd jött a szombat és már köhögött, folyt az orra és orrhangon beszélt. Szombat délután elmentünk mamához, Gergőnek nagyon tetszett még ha csak egy-másfél órát voltunk csak. Apa nem tudott velünk jönni mert ment a hasa. Este hogy hazajöttünk Gergő egyre jobban köhögött azonban láza nem volt és továbbra is rosszcsont volt. Vasárnap délelőtt már a hasát is fájlalta, majd délben már nála is jelentkeztek a hasmenés tünetei. Végül hívtam Editet tudna-e Gergőre vigyázni mert így nem lehet oviba vinni. Azt mondta rendben van. Szerencsémre, mert ilyenkor mindig nagyon izgulok, mert a cégünknél egy ember kiesése egy kisebb bonyodalmat idéz elő. Felhívtam a főnökasszonyomat is, hogy Gergőt elviszem reggel orvoshoz. A vasárnapi délután folyamán aztán rendeződött Gergő gyomra. Mire hétfőn reggel eljutottunk az orvoshoz már a hasa is rendben volt és a megfázása sem volt vészes. Vagyis némi probiotikum és köptető illetve a fújókáinak (ősz közeledtével ez várható volt) megemelésével megúsztuk és már szerdán mehet is. Sajnos az ősz közeledtével megint jönnek a megfázások a köhögések és az izgulások. Úgy érzem a gyerekvitamin sem hat úgy mint ahogyan én azt szeretném. Lehet, hogy egy másik fajtát kellene kipróbálni. Majd utána nézek, hogy milyen másik vitamin lenne ami tényleg erősítene Gergőn, hogy ne kelljen állandóan a köhögéstől tartani, hogy ne fázzon meg már az első hidegebb fuvallattól. Ja és végül szombaton Csabi mire hazaértünk a Mamától felmelegítette a 18 fokos lakást és végre nem fáztunk mert a megszokott 22 fok fogadott minket itthon. Az egész napos szombati esőzés után ez jól esett.
2013. szept. 16.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése